#Honvédelmi Minisztérium

Katonai képzést indítanak Simicskóék – gyerekeknek
 

Katonai képzést indítanak Simicskóék – gyerekeknek

Egy budapesti és egy szekszárdi iskolában indítják el ősszel a "honvédelmi kadétképzést". A minisztérium szerint "a fiatalság honvédelmi nevelése olyan közös cél, melynek érdekében a tanároknak, a diákoknak és a katonáknak össze kell fogniuk". A képzésen emelt szintű fizikai felkészítésben, önvédelmi képzésben, lövészetoktatásban vehetnek részt a gyerekek.

MTI MTI

Trump megfenyegette Magyarországot is: bevált
 

Trump megfenyegette Magyarországot is: bevált

Hatott a megválasztott amerikai elnök fenyegetése, megemeljük a védelmi kiadásokat, de így is csak 9 év alatt leszünk képesek teljesíteni a NATO által elvárt két százalékot. A honvédelmi miniszter szerint ha tíz helikoptert vásárolnánk, akkor egyszerre többet vennénk, mint amennyink most összesen van.

hvg.hu hvg.hu






Megindult a közmunkások nagyüzemi átképzése katonának
 

Megindult a közmunkások nagyüzemi átképzése katonának

Alig ötvenkilós kultúraszervező közmunkás nő is kapott kötelező jellegű toborzási meghívót a Magyar Honvédségtől. A toborzáson fizikai, alkalmassági teszteknek vetik alá az újoncokat, és aki megfelel, szerződhet is. Aki nem megy el a toborzásra, kieshet a közmunkaprogramból. 13 megyében megindult a közfoglalkoztatottak toborzása.

hvg.hu hvg.hu





Simicskó: Ha szükséges, meggyorsítjuk a védelmi kiadások növelését
 

Simicskó: Ha szükséges, meggyorsítjuk a védelmi kiadások növelését

A müncheni konferencián a hvg.hu-nak adott exkluzív interjúban Simicskó István honvédelmi miniszter azt mondta, ha szükséges, nem zárkóznak el attól, hogy még 2026 előtt elérje Magyarország a NATO-megállapodás alapján kitűzött 2 százalékos védelmi kiadási célértéket. Még az idén jöhetnek a kormányzati VIP-gépek is, de csak olcsón, és felzárkózunk a térség bivalyerős hadseregeihez is.

Bihari Ádám - München Bihari Ádám - München




Simicskó leváltotta a kerítéses államtitkárt
 

Simicskó leváltotta a kerítéses államtitkárt

Dankó István HM-államtitkár nyilvánosság előtt legismertebb eredménye az volt, hogy annak a cégnek az igazgatósági elnöke is volt, amely szupergyors, meghívásos eljárásban elnyerte a határvédelmi kerítés építését csaknem 2 milliárd forintért. Simicskó István miniszter leváltotta, helyette Firicz Lászlót nevezte ki közigazgatási államtitkárnak.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu